5

Karom nem szerette a repülőtereket. Túlságosan nyíltak, védtelenek és zsúfoltak voltak. Nem mintha valami zűrre számított volna – éppen ellenkezőleg. A bostoni Loganhez hasonló, modern repterek kész tárházai voltak a huszonegyedik századi biztonsági eljárásoknak és berendezéseknek. Mivel a terroristák kedvenc célpontjai közé tartoztak, a kormányzati és céges biztonsági ellenőrzések igen szigorúak voltak a be- és kiutazásra szolgáló helyeken, különösen a nemzetközi repülőtereken. Karom pont emiatt aggódott.

Jogilag ő és a társai több szempontból is terroristáknak számítottak. Bármennyire is hasznosnak tartották őket a cégek, az árnyvadászok gyakorlatilag közönséges bűnözők voltak. Amellett, hogy az adatbázisokban nem léteztek, a biztonsági erők fokozottan figyeltek a „veszélyes elemekre”. Karom még a legjobb minőségű hamis papírokkal a zsebében is túlságosan sebezhetőnek érezte magát, amikor besétált egy repülőtérre. Érezte a rá szegeződő, vizslató pillantásokat, és minden tapasztalatát be kellett vetnie, hogy csak egy mindennapi, üzleti útra induló öltönyösnek látszódjék.

– Csak én vagyok paranoiás, vagy mostanában tényleg egyre több biztonsági őr van itt szolgálatban? – kérdezte halkan Zűrös.

– Nem veled van a baj – nyugtatta meg Karom. – Mióta a Novatech beköltözött Bostonba, mindenhol növelték a biztonsági erők jelenlétét. Felbukkantak a céges konkurensek, és velük együtt a lehetőséget kereső bűnözők.

– Úgy érted, olyanok, mint mi? – vigyorgott a dekás.

– Pontosan.

Karom és Zűrös együtt sétáltak át a terminálon a gépük felé. Úgy néztek ki, mint bármelyik másik pár, vagy egy céges vezető és a titkárnője (Karom kíváncsi lett volna rá, melyik ember mire gondol). A mágus egy kisebb utazótáskát cipelt a vállára akasztva, Zűrösnél pedig egy aktatáska volt. Mindketten konzervatív, céges ruhát viseltek. Karom szürke öltönyt vett fel burgundivörös, gallér nélküli ingéhez, és nem kötött nyakkendőt, mert a fiatalabb céges alkalmazottak körében mostanában ez volt a divat. Zűrös is jól festett szürke szoknyájában, rövid kosztümfelsőjéban és sötétzöld blúzában. A fülük mögött krómosan megcsillanó adatjackkel a céges összhang tökéletes képét jelenítették meg.

Karom hallotta, hogy valahol mögöttük ott jön Boom és Kalapács is. A troll és az ork hangos beszélgetésükkel és tréfálkozásukkal sikeresen vonták magukra az emberek figyelmét. A metahumánok nem számítottak ugyan ritka látványnak egy ilyen hatalmas repülőtéren, de Boom a legharsányabb, legrikítóbb színű ingét vette fel, és dörgő basszusára mindenki odakapta a fejét. Teljesen úgy néztek ki, mint két vidám metahumán, akik jókedvűen készülődnek közös nyaralásukra.

Karom jobban szeretett beleolvadni a tömegbe, de a troll más elvet vallott.

– Ha úgy nézel ki, mint én – mondta –, nem az észrevétlenség a legjobb választás.

És Karom kénytelen volt igazat adni neki. Az emberek emlékezni fognak a rikító ruhába öltözött, nagyszájú trollra, de a fontos részleteket nem fogják megjegyezni. Amint Boom elhalad mellettük, már meg is feledkeznek róla, legfeljebb egy darabig még csóválják a fejüket, és zsörtölődnek ezeken a „modortalan metahumánokon”.

Val egyedül érkezett jellegtelen farmerében és bőrdzsekijében, tökéletesen beolvadva az emberek közé. Karom jobban szerette volna, ha valaki csatlakozik hozzá, de Val egyedül akart lenni, és a mágus tiszteletben tartotta a kérését. Már annak is örült, hogy egyáltalán hajlandó volt eljönni. Karom sokat gondolkodott azon, amit Val az Avalonban mondott neki, és eltöprengett, vajon ő hogyan viselné, ha vissza kellene térnie egy helyre, ahová ilyen emlékek kötik. Mindössze egy éve történt, hogy visszajött Bostonba és szembenézett saját múltjának démonaival, ezért nagyjából meg tudta érteni, mit érezhet. Olyasvalami volt ez, amivel egyedül kell megbirkóznia.

A repülőtér védelmét fekete egyenruhás Knight Errant biztonságiak látták el, és az ellenőrzőpontoknál viszonylag gyorsan haladt a sor. Karom a sor elejére érve bemutatta hitelkártyáját a fémkereső röntgen mellett álló, unott tekintetű biztonsági őrnek, aki bedugta azt egy hordozható leolvasóba, rápillantott a képernyőn megjelenő adatokra, majd felnézett Karomra. A hitelkártyán tárolt információk szerint Karom Andrew Nolan volt, a Novatech cégmágusa. A mágikus képességek nyílt felvállalásával Karom könnyebben el tudta rejteni valódi erejét az esetlegesen őt figyelő mágusok vagy őrszellemek elől anélkül, hogy teljesen elleplezte volna az auráját.

– Van valami bejelentenivalója, Mr. Nolan? – kérdezte az őr.

– Van. – Karom felemelte a táskáját.

Az őr bólintott.

– Kérem, tegye a szalagra, és sétáljon át a kapun.

Karon engedelmeskedett. A kapu láthatatlan MRI sugarai végigpásztázták a testét, és minden bizonnyal felfedezték a kibervereit: adatjack, feji memória, telefon és a többi. Nem találhattak semmi olyasmit, ami szokatlan lett volna egy középszintű céges alkalmazottól, és minden beültetése regisztrálva volt az azonosítóján. Valószínűleg egy asztrális vizsgálatot is elvégeztek, de Karom nem törődött vele. A mágikus képességek nem számítottak illegálisnak, és az adatai között szerepelt, hogy Andrew Nolan bejegyzett és engedéllyel rendelkező mágus. Egy asztrális megfigyelő semmi rendelleneset nem vehetett észre.

A kapu túloldalán egy másik egyenruhás őr leemelte Karom táskáját a szalagról.

– Kinyitná ezt, uram? – kérdezte udvariasan.

– Természetesen. – Karom széthúzta a villámzárat, és megmutatta a táska tartalmát a biztonságinak. A gondosan összehajtogatott ruhák és más apróságok tetején, hasított bőr tokban egy díszes, ékköves, aranyozott markolatú tőr feküdt. Az őr elővett a pult alól egy műanyagzacskót, és átnyújtotta a mágusnak.

– A mágikus tárgyakat ide kérném. – Úgy tekintett a tőrre, mint egy mérges kígyóra. Karom elvette a zacskót, és óvatosan belehelyezte Acélkarmot. A pengét néhány apró tárgy követte, majd gondosan lezárta a tasakot. Az őr ráragasztott egy öntapadós azonosító kódot, és aláíratott Karommal egy nyomtatványt, mielőtt a háta mögötti ládába helyezte volna a zacskót. A mágikus tárgyakat – főleg a fegyvereket – nagy gonddal kezelték és ellenőrizték, különösen néhány régebbi eset óta, amikor Felébredt terroristák mágia segítségével robbantottak fel vagy térítettek el gépeket. Karom tudta, hogy a tőrét alaposan megvizsgálják majd, veszélyes varázslatok után kutatva. Andrew Nolan számára engedélyezve volt, hogy a mágikus természetű fenyegetések ellen fegyverfókuszt használjon, ezért a pengén semmi törvénybe ütközőt nem fognak találni. Karom ezzel együtt nem szerette a repülőtéri alkalmazottakra bízni a fegyverét. Azonban jó esély volt rá, hogy a vadászat során szükség lesz a tőrre, ezért semmiképp nem hagyhatta otthon.

Legalább Aracost nem kellett felvinnie magával a gépre. Karom elképzelte, hogyan zsörtölődne a szellem a légi út kényelmetlenségei miatt, az ételről már nem is beszélve. Nem, Aracos visszatért asztrális otthonába, a metasíkok mélyére, mielőtt a csapat megérkezett a repülőtérre. Ha biztonságban odaérnek Németországba, Karom majd hívni fogja. Néha eltöprengett rajta, vajon mit csinálhatnak az Aracoshoz hasonló szellemek, amikor „hazamennek”, eltávoznak a fizikai világból. Aracos ezzel kapcsolatban feltűnően szűkszavú volt. Csak annyit mondott, hogy „ezt-azt”, és Karom inkább nem próbált részletesebb információkat kiszedni familiárisából.

Zűrös szintén megállt ellenőrzésre a biztonsági őrnél; átnyújtotta vizsgálatra a kiberdekkjét, és aláírt egy nyilatkozatot, melyben igazolta, hogy a dekk nem tartalmaz tiltott vagy csempészett adatokat. Az azonosítója szerint Mary O’Connelnek hívták, céges adatspecialista volt, és rendelkezett a megfelelő engedélyekkel egy ilyen kifinomult kiberdekk szállításához és birtoklásához. A tokon lévő Novatech logó tovább erősítette a legalitás látszatát, és Zűrös elég álcázó és félrevezető programot telepített rá, hogy könnyedén el tudja rejteni a készülék kibővített funkcióit. A biztonságiakat egyébként is inkább az érdekelte, hogy nincs-e benne pokolgép elrejtve, mint hogy a készülék alkalmas-e illegális műveletek végrehajtására. A dekk hamar átment az ellenőrzésen, és már folytathatták is az útjukat.

Karom elvigyorodott, amikor meghallotta Boomot, aki hangosan üdvözölte az azonosítóját kérő biztonsági őrt, mintha régi cimborák lennének.

A Rajna-Ruhr megaplexumba induló gép szuborbitális járat volt, így miközben a beszállást engedélyező jelre vártak, kiélvezték az első osztályú utasváró szolgáltatásait.

– Egy valamit meg kell hagyni – mondta Karom Zűrösnek, miközben felemelte a német import sört, és teletöltötte a pultos által elérakott üvegkorsót. – A főnök nem spórol az utazási költségen.

– Sem a szálláson – bólintott a dekás. – Egy céges kégli fog várni minket, valószínűleg az egyik legszebb helyen azok közül, ahol valaha megszálltunk. – Természetesen Herr Brackhausról beszéltek, de tartózkodtak tőle, hogy neveket említsenek, vagy utazásuk valódi céljáról beszéljenek; hátha valaki hallgatózik. Még a zsúfoltnak egyáltalán nem nevezhető váró is túlságosan nyílt volt ahhoz, hogy üzletről beszélgessenek. Amíg biztonságosan el nem helyezkednek egy járműben vagy a lakásukban Németországban, nem eshetnek ki a szerepükből.

Egy alkalmazott végül bejelentette, hogy megkezdhetik a beszállást, és Karomék elindultak a várót a szuborbitális géppel összekötő, köldökzsinórszerű csőben. Miközben az átlátszó falú folyosón az utastér felé tartottak, a mágus lenyűgözve csodálta a várakozó gép méreteit. Hossza egy futballpályáéval vetekedett, a kialakítása pedig teljesen aerodinamikus volt, mintha egy hullámot megfagyasztottak és fémformába öntöttek volna. A karcsú törzshöz zömök szárnyak és masszív SCRAM hajtóművek csatlakoztak, melyek lehetővé tették a jármű számára, hogy a hangsebesség hússzorosa körüli sebességgel repüljön, csaknem alacsony orbitális magasságban. A gép tömegének nagy részét a hatalmas hajtóművek, illetve az azok működtetéséhez szükséges, tetemes mennyiségű üzemanyag adta.

Maga az utastér ugyanolyan volt, mint bármelyik másik repülőgépen, azzal a különbséggel, hogy hiányoztak az ablakok. Helyettük sík trideoképernyőket rögzítettek a falakra és az ülések hátuljára, melyeken keresztül az utasok különböző szögekből nézhették a kinti látképet, valamint egy hosszú menü segítségével hozzáfértek több szórakoztató és telekommunikációs lehetőséghez is.

Mindenki elhelyezkedett az ülésén, és Karom biztos volt benne, hogy Boom és Kalapács nagyon élvezik az első osztály kényelmét. Az ülések elég nagyok és szélesek voltak ahhoz, hogy még Boom robosztus testének is kényelmet biztosítsanak; üdítő változatosság volt ez a tömegközlekedési járművekhez képest, melyek tervezésénél nem mindig vették figyelembe az átlagostól eltérő méretű metahumánokat. Az utaskísérők ismertették az utasokkal a szuborbitális járatokra vonatkozó biztonsági előírásokat, és nem felejtették el figyelmeztetni őket arra sem, hogy utazás közben ne próbáljanak mágiát használni, mivel az sérti a nemzetközi repülési előírásokat. Azután nekiálltak felszolgálni a frissítőket és csomagolt ételeket, miközben a jármű a felszálláshoz készülődött.

Nem sokkal később már úton voltak. Karom az oldalsó monitoron figyelte a gyorsan távolodó földet, és a bostoni agglomeráció néhány másodperc alatt apró játékvárossá zsugorodott, miközben az Atlanti-óceán határtalan kéksége megnyílt a tekintete előtt. Amikor a gép elérte a szükséges magasságot, a pilóta beindította a SCRAM hajtóműveket, és Karom megértette, mit jelentenek valójában a „meredek” és „gyors” kifejezések.

A hangszóróból rövid sípolás hallatszott, majd a kapitány hangja töltötte be az utasteret:

– Hölgyeim és uraim, elértük a 23000 méteres magasságot, jelenlegi sebességünk 29000 kilométer óránként. Ezzel a sebességgel helyi idő szerint körülbelül 14:15-re érjük el úti célunkat a Német Szövetségben. További kellemes utazást kívánok.

Karom aktiválta feji kiberverének időkijelző funkcióját, és a látótere szélén megjelentek a világító, kék számok: 07:04:12. Egy mentális paranccsal utasította a beültetést, hogy váltson át európai időszámításra, és a számok rögtön megváltoztak: 13:04:15. Tehát a repülőút Bostontól Németországig alig több, mint egy óra lesz. Nem is rossz.

Hátradőlt az ülésében és Zűrösre nézett.

– Van valami anyagod az országról? – kérdezte. – Útközben átnézném.

– Tegnap este kellett volna elolvasnod, mint a többieknek – dorgálta meg mosolyogva a dekás. Elővett egy adatchipet a táskájából, és átnyújtotta Karomnak. A mágus becsúsztatta a chipet az előtte lévő szék támlájára szerelt képernyő alatti résbe, kihúzta az adatcsatlakozóhoz rögzített zsinórt, és a másik végét bedugta a füle mögötti adatjackbe. Szeme előtt azonnal megjelentek a hipertext formátumú adatok, melyeket Zűrös gyűjtött össze a Német Szövetségről és a Rajna-Ruhr megaplexumról. Karom sosem járt még az országban, de nem akart felkészületlenül megérkezni. A program javaslatára letöltötte feji memóriájába az alap németnyelv-fájlokat, majd nekiállt áttanulmányozni a történelemről szóló fejezeteket. Ahogy várta is, nagyon bonyolult olvasnivaló volt.

A Német Szövetség 2045-ben alakult meg, a Német Köztársaság széthullása után létrejött apróbb nemzetállamokból. A huszonegyedik század első évtizede a problémák végtelen sorát hozta Németország számára: a Ruhr-iparvidék gazdasági összeomlását, valamint ökológiai katasztrófákat az Északi-tengeren és más vidékeken, a földbe és a vízbe ürített mérgező vegyszerek következtében. A katasztrófák keltette felzúdulás új politikai csoportosulások létrejöttéhez vezetett, melyek változásokat követeltek a német kormányzatban. A különböző rivális frakciók végül egy törékeny koalícióban megosztották egymás között az ország politikai irányítását, ami mindössze néhány évig tudta tartani magát, mielőtt összeomlott. Elszabadult a káosz, egymást érték a sztrájkok és a tüntetések.

Egy katonai junta rövidesen magához ragadta a hatalmat, közvetlenül azelőtt, hogy a Vírusosan indukált Toxikus Allergia Szindróma első hulláma végigsöpört volna Európán. A kormányzat megpróbálta eltussolni az ezt követő zavargásokat, és milliók estek áldozatul a halálos kórnak. Rögtön ezután következett a 2011-es Ébredés, amikor a mágia visszatért a világba. A mítoszok és legendák lényei ismét megjelentek az erdőkben, illetve a városok elhagyatottabb részeiben. Humán szülőknek elváltozott külsejű gyermekeik születtek, amit először még a fertőzött föld és víz hatásának tudtak be. De ami a legfontosabb volt, hogy egyes emberek „paranormális” képességeket kezdtek mutatni – azaz használni kezdték a mágiát.

Ezek az események meggyorsították a német társadalom széthullását. A kormány egy korábbi korszakhoz visszanyúlva ismét falat emelt Berlin és a környező területek köré, hogy kordában tartsa az erőszakos cselekményeket és a főváros elleni, egyre gyakoribb terrortámadásokat. A vezetés végül kénytelen volt elhagyni az anarchiába süllyedt Berlint, és az Északi Német Szövetségben található Hannoverbe tette át a székhelyét. Évtizedekkel később Berlinben még mindig tombolt az anarchia, és a város a politikai menekültek, csempészek, bűnözők és azon emberek menedékévé vált, akik képtelenek voltak elszökni a város gazdasági hanyatlásának szorításából.

2031-ben az oroszok megtámadták Európát, hogy rátegyék a kezüket azokra az erőforrásokra, melyektől széthulló gazdaságuk fellendítését várták. Az Euroháborúk évekig elhúzódtak, és a német államok kénytelenek voltak összefogni, hogy kevés európai szövetségesükkel együtt visszaverjék az oroszokat. A konfliktusba végül

Európa legtöbb nemzete belekeveredett, míg végül 2033-ban megállították az orosz előretörést.

Az Euroháborúk jelentették a tetőpontját azoknak a katasztrófáknak, melyek Németországot az elmúlt három évtizedben sújtották. Az ország számtalan, különféle érdekcsoportokkal és tervekkel rendelkező, apró nemzetállamra hullott szét. Néhány ilyen államot az Ébredés alatt feltűnt új metahumán fajok irányítottak; Pomoria hercegségét a tündék, a Fekete-erdő Királyságot pedig a trollok kormányozták. Berlin „szabad város” maradt, az anarchia otthona. Sok-sok évet vett igénybe, hogy a Német Köztársaság viharvert töredékei újra egymásra találjanak.

Az újraegyesítés egyik legnagyobb támogatója és elősegítője a Seader-Krupp volt, a világ legnagyobb megatársasága, amely a huszonegyedik század elején jött létre, több erős társaság szövetségéből. A Seader-Krupp központja Németország Rajna-Ruhr régiójának északi részében volt, az esseni agglomerációban. A céget Lofwyr, az óriássárkány vezette, aki nem sokkal az Ébredés után jelent meg, hogy kihasítsa a maga szeletét az európai tortából. Ügyes tőzsdei manipulációk sorozatával, melyet hatalmas arany- és ezüsttartalékaiból fedezett, a sárkány felvásárolt néhány nagyobb európai céget, és azokat összegyúrva megalapította a Seader-Krupp cégbirodalmat.

A társaság egyik nem titkolt célja a darabokra hullott Európa, de különösen Németország egyesítése volt. A Seader-Krupp hathatós gazdasági támogatásával a német államok újra összefogtak, és a régi Német Szövetségi Köztársaság utódjaként megalakították az Allianz Deutscher Ländert, vagyis a Német Szövetségi Államokat. A Szövetség helyzete azóta megszilárdult, és az ország csatlakozott Lofwyr európai helyreállítási programjához.

Természetesen voltak, akik nem értettek egyet azzal, hogy olyan formában egyesítsék újra a kontinens országait, ahogy a politikusok, cégvezetők, illetve az őket irányító sárkány elképzeli. Európában – és különösen Németországban – egymást érték a Helyreállítást ellenző, illetve a Megosztott Európát támogató poliklubok, melyek azzal érveltek, hogy a különféle európai államoknak meg kell őrizniük önállóságukat és nemzeti kultúrájukat. Bizonyos csoportosulások még a Német Szövetséggel is szembeszálltak, a tagállamok független anarchiáját hirdetve. A poliklubok némelyike a terrorcselekményektől sem riadt vissza – ilyen volt például az Alt Welt, azaz „Régi Világ”. Ez volt az a poliklub, amelyikhez állítólag az a férfi is tartozott, akivel a felvételen dr. Goronaj beszélgetett. A Zűrös által a szervezetről előásott adatok legalább hét évesek voltak. Mindenki azt hitte, hogy a poliklub megszűnt létezni, de a jelek szerint nem ez volt a helyzet.

A Seader-Krupp központjának otthont adó Rajna-Ruhr megaplexum Németország kicsinyített mása, egy önálló mikrokozmosz volt; független városok közössége, melyeket a szükség és a körülmények kovácsoltak össze. Legalább huszonötmillió embernek adott otthont Cologne, Düsseldorf, Dortmund és Essen körzetében – ez utóbbi városban volt a hatalmas Seader-Krupp arkológia is. A megaplexum mellett még Észak-Amerika metroplexumai is eltörpültek, hacsak valaki nem tartotta magát azon elmélethez, mely szerint a UCAS egész keleti partja, D.C.-től Bostonig nem más, mint egyetlen gigantikus, ám valamelyest széttagolt agglomeráció. Még a hatalmas Seattle plexum is aprónak számított a Rajna-Ruhrhoz viszonyítva, népessége pedig alig érte el a német központ egytizedét. Egy huszonötmilliós nagyvárosban nem könnyű feladat megtalálni egyetlen embert. Karom kezdett rájönni, hogy Brackhaus pénzéért valószínűleg alaposan meg kell dolgozniuk.

A kapitány hangja rántotta ki a mágust merengéséből.

– Hölgyeim és uraim, tizenöt perc múlva megérkezünk a düsseldorfi Lohausen repülőtérre. Nemsokára landolunk, köszönjük, hogy a UCASAir-t választották. A legénység nevében üdvözlöm önöket a Német Szövetségben. További kellemes időtöltést kívánunk.